Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a Kószáló igazi városi figura, aki lődörgései, lófrálásai során megismeri a várost, minden részében otthon érzi magát benne, elég alaposan ismeri is. Számára a város maga a titokzatos, felfedezni való természet, amelyben – bármilyen is legyen – gyönyörködik. Mindebből szerintünk az derül ki, hogy mindazoknak, akik szeretik a városukat és valamelyest ismerik is, flâneur a nevük, csak éppen ezt eddig nem tudtuk.

Nos, legyünk büszkék rá, és Önök is, hogy sétálásaik közben van arra idejük és kedvük, hogy felemeljék a földről a tekintetüket, hogy figyeljék a várost, a házakat, az utcákat, a szobrokat, az emléktáblákat, bármit, ami másoknak talán fel sem tűnik. Azt már csupán saját tapasztalatunk alapján tesszük hozzá, hogy a flâneur egyben valódi lokálpatrióta is, legalábbis ez az igazán jó kombináció.

A flâneur például onnét ismerszik meg, hogy nem kimegy, hanem BEmegy az utcára és ezzel lényegében meg is érkezett, hiszen otthon érzi ott magát. A kószáló csatangol az utcán és minden érzékszervével figyel, embereket, házakat, mindent. Figyel és egyszerre megelevenedik számára a város múltja. Igazából a mi kószálónkat az különbözteti meg például az utastól, hogy míg az utas szigorú terv szerint A-ból B-be halad és a tervtől semmi áron nem tér el, addig a kószáló a lehető legapróbb részletekre is figyel és nem csupán észreveszi az apróságokat, de gyönyörködik is bennük. Számára a város műtárgy, amelynek ő a szakértője.

Ha véletlenül úgy ítélnék meg, hogy a városi bóklászás felesleges, időrabló cselekvés, hadd mondjunk ellent. Flâneurnek lenni filozófia és életszemlélet. Valami olyasmi, ami hozzásegíti az embert ahhoz, hogy mindenben megtalálja a szépet. És ehhez még véletlenül sem kell magányosnak lenni. Fedezzék fel velünk Erzsébetvárost, lássuk meg együtt a szépet, a mást, a különlegest, mely a miénk!