Kis terület, nagy hagyomány

BEMUTATKOZÁS

A

Bóklászókat azért hoztuk létre, hogy Sétálóinkkal megismertethessük Budapest legkisebb kerületét, a hetediket. Mi, akik imádjuk ezt a városrészt, hisszük és bizonyítjuk is, hogy a budapesti és a magyar kultúra életében Erzsébetváros számos szellemi és kulturális érték bölcsője.

Igen, Erzsébetváros valóban Budapest legkisebb kerülete, mégis annyi mindent, és mindenkit adott a városnak, az országnak és a világnak. Rejtelmekkel, titkokkal, csodákkal teli ez a városrész, amelynek egy részéről azt mondogatjuk, hogy zsidó negyed, azt azonban már kevesebben tudják, mit is jelent ez valójában.

Erzsébetváros megunhatatlanul tárja fel titkait, mi pedig szorgalmasan keressük is ezeket, hogy megmutathassuk. Erzsébetváros bejárható és belátható, kicsi és emberszabású. Azt gondoljuk, hogy alaposan ismerjük, hisszük, hogy szinte kimeríthetetlenek ez itteni történetek, így nem törekszünk arra, hogy megmutassuk a főváros más részeit. Azt majd megteszik mások.