Bárki bármit mondjon is, csodálatos kerületben élünk, fantasztikus házak falai között, tiszteletet parancsoló elődök jártak előttünk, gyönyörűséges örökséget hagytak ránk, melynek köveit és szellemiségét kötelességünk őrizni. Csak engedni kell, hogy a házak között bujkáló tavaszi napsugár sétára csábítson minket, és ahogyan az elegáns korzózás felélénkít, az ember úgy veszi észre az apró csodákat. Bóka B. László Sokan talán nem is gondolják, de Erzsébetvárosban 1207 olyan épület áll, amely száz évnél idősebb. A legtöbb ilyen ház a Rózsa és a Dob utcában található. A házakat, amelyekben ma élünk, magánemberek, építőtársaságok, nyugdíjpénztárak, egyletek, szövetkezetek, biztosító társaságok, bankok és alapítványok építették fel. A nagy magyar építészek éppúgy a kerületben hagyták „névjegyüket”, mint a kismesterek, akik néha tucatnyinál is több házat építettek fel. A házak többsége a XIX. és a XX. század fordulóján emelkedett az aszfalt fölé, abban az időben, amikor a romantika még vett egy utolsó lélegzetet, de már itt volt a historizmus, a neobarokk és a neoklasszicizmus is. Erzsébetváros a múlt építészeti szerkezetének és egy kialakulóban lévő világváros friss szövetének különösen megkapó keveréke. Akinek van szeme, annak nem is szükséges magyarázni, hogy Erzsébetváros a főváros egyik legrégibb, legizgalmasabb, Európában is egyedülálló kerülete, amely az utóbbi években új erőre kapott, ma már egyre inkább a turisták kedvelt célpontja is. Kis csúsztatással szokták mondani, hogy Belső-Erzsébetváros a világörökség része – bár így volna – ám ez nem teljesen felel meg a valóságnak. Maradjunk annyiban, hogy a hivatalos világörökség listán az Andrássy út szerepel, és szokás Belső-Erzsébetvárost úgy emlegetni, mint ennek védőzónáját. Az azonban tény, hogy 2005-ben műemléki jelentőségű területté nyilvánították a környéket, amelyet a XVIII. századtól kialakult utcaszerkezet, a sajátos hangulatú átjáróházak, a zsinagógák, a fantasztikus épületek és a pörgő, új értelmet kapó belvárosi lét tesz egyedivé. Nem akárkik határozzák meg építményeikkel a városrész arculatát, olyan építészek, akiknek munkáit ma már tanítják, épületeiket
Bárki bármit mondjon is, csodálatos kerületben élünk, fantasztikus házak falai között, tiszteletet parancsoló elődök jártak előttünk, gyönyörűséges örökséget hagytak ránk, melynek köveit és szellemiségét kötelességünk őrizni. Csak engedni kell, hogy a házak között bujkáló tavaszi napsugár sétára csábítson minket, és ahogyan az elegáns korzózás felélénkít, az ember úgy veszi észre az apró csodákat. Bóka